MAGYARORSZÁGON VÁSÁROLJ MAGYAR TERMÉKET!

HA MÁR MLM, AKKOR AZ IS LEGYEN MAGYAR!
 
 

 

Magyarországon magyar terméket vásárolj, ne gazdagítsd a multikat.

 


 
 

Szösszeneteim


Köszönöm, ha velem jöttél eddig, itt is, ezen az oldalon is az MLM üzletágról fogok írni, én ugyanis imádom, még akkor is, ha kudarcok érnek, hiszen azokból tanulok a legtöbbet.
Hogyan legyél sikeres az MLM-ben, illetve
hogyan leszel örök vesztes.
Miután beléptél az üzletbe, nehogy kipróbáld előszőr a termékeket, még véletlenül sem, á minek?
Adj el egy nagy doboz valamit, családon belül a legjobb, ők úgyis megveszik, csak szállj már le róluk:):)
Téged csak az üzlet érdekel, készíts azonnal névlistát, ne szelektálj, mert ugye nem tudhatod.
Tök mindegy, kivel kezded a listát,csapj a lovak közé, mindent bele, ne szarakodj.
Telefonálj azonnal, tutira nem zavarsz senkit, megteheted este 10 körül is, bár lehet alszanak, de egy igaz barátra mindig van idejük, és nagyon fogja érdekelni, mit akarsz eladni.
Termékbemutató: Hívj el egy időpontra nyolc- tíz embert, de semmiképp ne tudjanak róla, hogy kettőtökön kívül lesz még pár vadidegen ember, nem baj,  így majd megismerik egymást, és Téged is.
Soha ne mondd előre telefonban, hogy mire hívod őket. Hiszen egyértelmű, hogy ők csak rosszat hallottak a cégedről, el sem jönnének, egy csoport előtti pofára esés sokkal jobb lesz..
Használj nagy szavakat (legdinamikusabban fejlődő, szakértői gárda, orvoscsoport, kiemelkedő hozam stb), ezt fogja imádni a hallgatóság.
A céget és céljaikat, vagy neked miért tetszett meg, ezt  ne említsd, hiszen a vendégsereg már alig várja hogy Tőled vásároljon tripla áron mindenféle bóvlit.
Ha megkérdezik a terméktapasztalatokat, mondd, hogy nagyon megéri és már neked is van ilyen dobozod.
Első alkalommal akit csak lehet, léptessél be a felsővonalad segítségével, az emberek szeretik, ha gondolkodás nélkül lenyomnak valamit a torkukon.
Ha már megrendelte/kifizette a kezdőcsomagot, utána jöhet a „pénztártól való távozás után…” szabály.
Aki nem lépett be, annak adj el minél több cuccot! Ő ezért jött ide, vásárolni,csak még nem tudja.
Ha nem is vesz semmit, kérj tőle ajánlást.
Attól, hogy 10 perc után gyűlöli az egészet és már téged is, még segíthet az ő barátjait is kikészíteni. Ez teljesen normális.
Ügyfélgondozás: akik elutasítóak az első alkalommal, azok csak rossz passzban voltak. Hívogasd őket továbbra is ugyanazzal, és minél gyakrabban.
Ha nem veszik fel a telefont, kapcsold ki a számküldés funkciót vagy hívd őket egy közös ismerősötök telefonjáról, ez mindig beválik.
Ha mindent ügyesen csinálsz, akkor 3-4 hét alatt sikeresen leépíted baráti körödet, és ez még semmi, a családod is utál már rendesen.
Aztán nincs más hátra, mint teljes meggyőződéssel idegenek torkán is lenyomni az évszázad legjobb üzletét.
Indítsd a cserkészést azokon a fórumokon, ahol már úgy is jó arcnak tartanak.
Az iwiw is remek lehetőség erre, főleg ha az üzenőfalat használod  legalább napi tíz alkalommal.
Ezekenken kívül még kéretlen levéllel is bombázhatsz bárkit ismeretlenül is, hiszen az üzleteddel és nemkülönben veled csak jól járhatnak.
Végszükség esetén ott van a telefonkönyv is, kezdődhet a hideghívás.
Ugye máris mekkora listára tettél szert?
Miután mindenki megutált az általad reklámozott cégeddel együtt, legyél nyílt az újabb és még nagyobb lehetőségekre.
Ha hallasz egy vadi új MLM cégről, ne hezitálj túl sokat, csatlakozz!
Minél több hálózatnak vagy tagja egymás után (de még jobb, ha egyszerre), annál sokoldalúbb leszel!
A hitelesség kérdése ne számítson, hiszen a lábad előtt hevernek a milliók, csak le kell hajolni érte, ahogy a többieknek is, akik azért mégis csak csatlakoztak Hozzád! Gyors kezdés, tuti bukás!
 
 




 © 2009. SITE-MLM - Honlap szerkesztő